Az analógtól a digitális identitás felé
Szabó Géza fordítása
Korunk, április 2000
Original in english: Informational identity: from analog to digital
Homepage ||| Contact
Az egyén évszázadokon át kétféle, egymással szorosan összefüggõ, mindazonáltal élesen elkülönülõ identitástípussal rendelkezett. A fizikai identitás alapját a jelenlét, a mindennapi létben való közvetlen kölcsönhatás képezte. Az adatközpontú identitás azokra az írott dokumentumokra alapozódott, amelyek az egyént individuumként jelölték meg. Az Internet korában temérdek új technológia jelent meg, ezek pedig járulékos identitástípust alakítottak ki. Ez a digitális identitás.
A történelem során az egyház volt az az intézmény, amely ilyen jellegû nyilvántartást vezetett. Amikor elvesztette autoritását, szerepét a világi hatalom, a világi kormányzat vette át. Ebben a környezetben az individuumot változó mutatók határozták meg, kezdve az alappal, vagyis a névvel, születés helyével és idejével, folytatva a szülõk nevével, majd az összetettebb adatokkal, amilyen a végzettség és a foglalkozás. Mindezt kiegészítette az orvosi és a rendõrségi nyilvántartás, az adófizetés ténye és sok más mutató. A begyûjtött információmennyiség nagyságát a információszerzõ intézményrendszer képességei határozták meg. Az egyházközségnek egészen más jellegû adatokra van szüksége, ugyanakkor más erõforrással rendelkezik, mint a rendõrség vagy az egészségügy.
Ezek az adatok együttesen alakítják ki az identitást, ami alapjában véve az azonosítható individuum, az egyén képe. E kép alapján nagyjából megállapíthatjuk, milyen mértékben képes az adatrögzítõ intézményrendszer kapcsolatban maradni az azonosított egyénnel. Miért jelent meg az ilyen jellegû adatrögzítési folyamat? Ez a feljegyzésrendszer mindazok számára, akik hozzáférhettek, a hatalom eszközeként funkcionált. Az adatokra épülõ identitásrendszer létrehozása során lehetõség nyílik az egyébként rendkívül összetett világ leegyszerûsítésére és rendszerezésére, ugyanakkor egy adott célcsoport minden egyes tagja esetében szabványeljárást lehet alkalmazni. Az adatrögzítõ inkább csoportokkal, globálisan, ilyenformán hatalmas embertömegekkel foglalkozik, nem pedig esetrõl esetre mindenkivel mint egyénnel veszi fel a kapcsolatot.
Az államszerkezet 20. században bekövetkezett expanziója során az adattároló bázis hatalmas méreteket öltött. Annak érdekében, hogy az egész populációval, ugyanakkor minden egyénnel (méghozzá különbözõ szinteken) hathatós kapcsolatrendszert lehessen kiépíteni, az adatközpontú identitásnak viszonylag finom erezetûnek kell lennie. Alapjában véve minden egyénnek van egy adat-teste, árnyéka. Ez tucanyi adatállományt jelent, egyesek ismertek, mások titkosak, így válik dokumentálhatóvá minden egyes életút. A bürokrácia katakombáiban ezek az árnyékok jóval valóságosabbak, mint a mindennapi fizikai valóság tényei. Ezek határozzák meg az individuum helyét a közigazgatási mátrixban. Minél szorosabb a mátrix és a társadalmi szerkezet közötti kapcsolat, annál fontosabbá válik az adatközpontú identitás. Az olyan helyeken, ahol a közigazgatási mátrix domináns (például hátárátkelõknél, börtönökben vagy kórházakban), a rögzített adatokra épülõ identitás hatálytalaníthatja a tényleges, testi identitást. A két réteg között látszólagos törésvonal jelenhet meg. Próbáljunk csak érvényes útlevél nélkül átkelni a határon!
Ez az adat-tükörkép, amelyet minden egyes ember kialakított magáról a közigazgatási mátrixban, a közelmúltig analóg közegben kódolódott: ezt a világot mindenfajta papír, fénykép, változatos dokumentum és éppenséggel fizikai, testi minta alkotta. Az analóg módszerrel rögzített adatok materialista természete szigorú jellemvonásokat diktált annak az információgyûjtõ rendszernek, amelyben megjelentek, de azoknak az intézményeknek is, amelyek erre a rendszerre épültek. Minél nagyobb az adatrögzítõ rendszer, annál pontosabban kivehetõ alakot ölt -- az adatok anyagszerû természetének köszönhetõen.
A papíralapú információ egyik helyrõl a másikra való szállítása idõigényes folyamat, ennek következtében a hatékony adatrögzítõ rendszer központosítást követel. A központosítás elengedhetetlen, mivel a rögzített adatokat nem tanácsos sokszorosítani. gy próbálják csökkenteni a munkamennyiséget és fenntartani a belsõ következetességet. Egy modern, ugyanakkor óriásinak mondható adatrögzítõ rendszer fenntartása akkor is rettenetesen munkaigényes, ha megengedett volna a minimális sokszorosítás. Az összes információt manuálisan kell bevezetni a rendszerbe. Minél részletesebbek a feljegyzések, annál több ember foglalkozik az információk begyûjtésével, majd feldolgozásával. Viszont minél több ember végzi ezt a munkát, annál bonyolultabbá válik a végtelennek tûnõ feljegyzés-papírhalom kezelése. Végsõ soron éppen az egyik argumentumként és legfejlettebbként emlegetett információszerzõ rendszer, a volt keletnémet titkosszolgálat is képtelen volt életbe ültetni ambiciózus tervét, azt, hogy minden egyes állampolgár részletes adat-identitáslapját összeállítsa. A belsõ összeomlás oka az volt, hogy az információtúlterhelés vészesen lecsökkentette a rendszer ördögi hatékonyságát.
A papírforma és az ezen megjelenõ adatközpontú identitás nemcsak központosítást és rengeteg munkát igényel, hanem ugyanakkor statikus is. Egy analóg archívum belsõ szerkezetének a kialakítása után annál nehezebb megváltoztatni azt, minél jobban megkövesedik a struktúra az újabb és újabb dokumentumréteg alatt. Habár egyre ütõképesebbé és hatalmasabbá, ugyanakkor egyre merevebbé válik az adatfelvevõ rendszer. Max Weber a 20. század eljén ennek az irányzatnak a végeredményét a bürokrácia acélkalitkájának“ nevezte.
Miután a papír- és irattömeg centralizálása megtörtént, s immár nagyobb, lassúbb intézményrendszert követel, hatásköre alapjában véve az individuum és az adattároló intézmény közötti kölcsönhatásra szûkül le. Ez kialakít egyfajta egyensúlyt a fizikai jelenlétre és az adatokra épített identitás között. Csakhogy mindez változóban van.
Napi kapcsolattartásunk egyre inkább óriási számítógéphálózat segítségével történik, ez pedig új identitásrendszer felbukkanását eredményezi. A digitális identitásról van szó. Ezt az identitást az a digitális információmennyiség alakítja ki, amivel körül lehet írni az egyénként azonosítható individuumot. Ezt az identitástípust immár nem szorítják határok közé a hagyományos papír-adatrendszer tulajdonságai. A digitális identitás potenciálisan valami egészen mást jelent, mint az analóg, adatokra épülõ identitás.
Az Internet ismeretében nyilvánvaló, hogy ezt az új információs rendszert óriási változékonyság jellemzi, viszonylag több nyílt hozzáférési lehetõség létezik, ugyanakkor sehol sincs egy központi irányító autoritás. Az individuum közvetlen módon befolyásolhatja az õt leképezõ információ egy részét. A felbukkanó digitális identitás valahol a fizikai és az adatközpontú identitás között helyezhetõ el. Mivel maga az individuum testi valójában nincs jelen, a férfi vagy nõ ábrázolási módját más egyén is kialakíthatja, nem csak az illetõ férfi illetve nõ.
Szemben a fizikai identitással, a digitális identitás majdnem minden vonatkozásban megváltoztatható, átalakítható. Ennek értelmében az optimistábbak azt hangoztatják, hogy ez az új szabadságeszme, és hogy a digitális identitás nem más, mint korlátozások nélküli alkotás, annak az egyénnek az alkotása, amelyet leképez. A férfi felveheti a nõi identitást, a gyermek felnõtté válhat és így tovább. A kevés fizikai (tetszõleges) kényszertényezõ háttérbe szorítható, és felszínre kerülhet az igazi“ személyiségrajz. Vagy legalábbis az az identitástípus, amit egy adott pillanatban az individuum létre kívánt hozni. Kissé furcsa ígéretnek tûnik, hogy az Interneten végre-valahára azok lehetünk, akik vagyunk, vagy akik alapjában véve lenni akarunk/lenni szeretnénk. Nem vesznek körül társadalmi szokásformák, és megszabadulunk azoktól a sztereotípiáktól, amelyek a fizikai én nemkívánatos (viszont állandóan jelen lévõ) adataiból sugároznak ki: ilyen az évek száma, a nem, a faj vagy a testi megjelenés.
Az új médiáról úgy beszélünk, mint a radikálisan újszerû létformát, a tudatos újjászületést felkínáló közegrõl. Amint növekszik az Internet hatótere, úgy lesz egyre erõteljesebb a remény is, hogy akkor alakíthatjuk át saját magunkat, amikor éppen kedvünk tartja, s amilyen mértékben kívánjuk. Ebben a nézõpontban áttételesen az is benne van, hogy teljesen el kell szakadnunk a környezõ világtól. Ilyesmit fedezhetünk fel a következõ jelszóban: Ha már egyszer on-line vagy, nem számít a tested.“ Miközben a digitális média elõtérbe állítja változékonyságát, új találkozóhelyeket kínál fel, ahol kísérletezni lehet az identitással. Ez elképzelhetetlen volna a valós, kézzelfogható világban.
Mindamellett a digitális identitásnak ez csak az egyik oldala. Paradox módon a digitális információ változékonysága kívülálló személyek számára (is) lehetõvé teszi jóval félelmetesebb és aprólékosabban kidolgozott identitástípusok létrehozását, mint amilyen a régi, papíron megjelenõ, adatokra épülõ személyiségrajz volt. Az információs és a fizikai világ közötti láncszem parányibb távot fog át, mint bármikor. Amint az Internet mindennapi életünk részévé válik, mindennapi életünk is egyre inkább az Internet része lesz. Egyre több bejárat, kikötõ, kapu hidalja át a két világ közötti részt, míg egy adott ponton képtelenség megállapítani, hol végzõdik az egyik, és hol kezdõdik a másik. Fejlõdési vonaluk elválaszthatatlanul egybefonódik. Számtalan ajtó jelenik meg, és életünk fontos részletei a másik oldalra tevõdnek át, ennek függvényében pedig egyre fontosabb meghatározni, mikor, hol és ki lép be ezeken az ajtókon. Mivel életünk rengeteg vonatkozásban elektonikus rendszerezésen megy át, az, aki az adatokat rakosgatja, mindinkább úgy látja, egymás mellé kellene helyeznie a digitális és a hús-vér személyt.
A fizikai és a digitális világ közötti kapuk nemcsak számbelileg szaporodnak, hanem hatásuk irányítottsága is megsokszorozódik. Majdnem naponta újabb és újabb Internet-felhasználási módokat találunk ki, ezáltal pedig új lehetõségeket teremtünk digitális identitástípusok létrehozására és alapos kidolgozására. Egymás között összekapcsolódnak az adatbázisok, és automatikusan akkora adatmennyiséget aktiválnak, amennyit papíron lehetetlen volna kezelni. A technológiai vívmányok arra szolgálnak, hogy on-line kapcsolat létesüljön az egyének között, méghozzá pontosabb, mint amilyen a valós világban az emberek viselkedésmódja alapján elképzelhetõ. Azonban továbbra is gondot jelent, miként linkeljünk a digitális és a fizikai megtörhetetlen között.
Egy viszonylag friss digitális identitásteremtõ elmélet szerint a test és az információ között megbízható link volna az identitásszámítógép“ viselése. Egy olyan apró valami, amit mindig magunknál tarthatnánk. Az elmélet jóval futuristábbnak tûnik, mint amilyen valójában. Jóval maibb technológia volna egy apró chippel ellátott mûanyag kártya. Persze ez már más -- nevezzük MASC-nak (Multi-Application Smart Cards).
Értelmes multifunkcionális kártyák. Ezek sokoldalúbbak, mint az idõsebb testvérek. jra feltölthetõk, egymástól független felhasználási módokat tartalmaznak. Pénz lehet rajtuk. Változatos folyószámlákat, elõfizetéseket, egészségügyi információkat, bizonyos épületek esetében névre szóló belépési engedélyeket, on-line számlákat stb. tartalmazhatnak egyidõben. Mindezeknek az a közös jellemzõjük, hogy az új elektronikus közigazgatási mátrixban pontosan körülírják az individuum státusát, s ez meghatározó az e-commerce, az igazságszolgáltatás vagy az egészségügyi rendszer vonatkozásában is. Rendelkezik-e az illetõ a szükséges pénzmennyiséggel, hogy vásárolhasson? Kihasználhat-e bizonyos lehetõségeket? Melyik számlán lehet a telefonhívást kifizetni? Milyen szolgáltatásokat vehet igénybe, illetve milyeneket fogadhat el? Az ilyen kártya tehát dinamikus információs személyiségrajzot adna, az individuumot az elektronikus infrastruktúrával kialakított összetett kapcsolatrendszer hálópontjai mentén azonosítaná. Figyelembe véve a technológia biometrikus adottságait, képességeit -- a testi, az egyént egyediként azonosító információk digitális elfogása“, például az ujjlenyomat felhasználása során -- kialakítható a virtuális hibamentesség, szoros kötés létezne az elekronikus adat és a fizikai valóság, a test között.
Egyre egyszerûbbé válik az individuális vonások és a közigazgatási rácsozat összekapcsolása. Nemcsak azért, mert sûrû kapcsolatfelvételi pontrendszer rajzolódik ki, hanem azért is, mert e kontaktusok szabatossági foka megnövekedhet. Ráadásul nincs közvetlen kapcsolat a platform (a kártya) és az alkalmazás között, de a kártyán lévõ felhasználási módok között sem. Vagyis a felhasználási módok egyénre szabhatók, így egyetlen személy esetében is számtalan felhasználóról beszélhetünk. Ez az állandó jelenlét lehetséges formátuma. Ugynazon a kártyán jelen lehetnek a globális alkalmazások (e-cash stb.) és a helyi felhasználási módok (amilyen például a közszállítási jármûvekre szóló jegy).
Egyelõre persze a digitális identitás és az értelmes kártyák ilyen jellegû ökologikus rendszere még gyermekcipõben sem jár. A globális alkalmazások egy kártyán történõ tömörítése egyelõre ismeretlen fogalomnak számít. Nyugodtan állíthatjuk viszont, hogy máris létezik, és a továbbiakban az ilyen jellegû technológiai identitás iránti igény csak növekedni fog, mivel a reális és a digitális világ érintkezési felületénél túl sok kaput és ajtót kell monitorizálni.
Ma az Internet világában a digitális identitás meglehetõsen változékony, és a létrehozás valamint a kontroll során jelentõs mértékû az individuum hím-, illetve nõnemû on-line megjelenítési formára gyakorolt hatása. Egyre inkább azt mondhatjuk, hogy az új technológiák kirántják az individuum kezébõl a digitális identitás kontroll-lehetõségét, és olyanok számára teszik lehetõvé ezt, akik például az értelmes kártyák rendszerét kidolgozzák. Õk általában ipari vagy kormánykörök tagjai. A kialakuló intézményrendszernek immár nem kell feltétlenül monolitikusnak és centralizáltnak lennie. Ma már egy közepes teljesítményû számítógép is óriási információtömeget képes feldolgozni. Elkeseredett küzdelem folyik a szabadságvágytól fûtött individuumok és a közigazgatási kontroll-lehetõséget keresõ intézményrendszer között a digitális identitás feletti ellenõrzéséért. Minél technológia-függõbbé válik, életünk minõsége annál inkább a harc kimenetelétõl függ.
Szabó Géza fordítása